2011. július 17., vasárnap

Motorola Defy, felszabadulásom dióhéjban

Motorola Defy Az iPhone 3G a személyiségem egyik legszembetűnőbb, ám felületes rétegét csodásan kielégítette. A sznob C-t lenyűgözte a mindent elsöprő luxus érzete már mikor kibontotta az Apple kínos műgonddal összeállított dobozát, és ez a lelkesedés a divat hatására ki is tartott több mint egy évig – az iPhone nem telefon, hanem ellentmondást nem tűrő kommunikációja annak, hogy “sosem lesz olyan jó telód mint nekem”. Nos a Motorola is tudott ilyet, elég ha visszagondolok a szintén újonnan vásárolt V3i-re, amit 2006-ban újítottam a T csoporttól. Akkoriban a “pengemoto” pont akkora őrület volt mint később az iPhone lett, rengeteg amerikai produkcióban tolták arcunkba a keskeny, ám férfias vonalait az ideálok. Az a készülék pont ennyit tudott, jól összerakták, drága volt, hype volt körülötte, és minden tekintetben elavult szolgáltatáskészletet sóztak rá a divatozni vágyókra. Az iPhone ezzel szemben tudásában is vetélytársai felett állt oly magasan, hogy még két év használat után is drágábban adtam el, mint ahogy az új készülékem vettem, a Motorola Defy-t.Motorola Defy Ez a modell már nem akarta hangos csinnadrattával megváltani a világot, csak csendben, szerényen újraDEFYniálni a az okostelefonok fogalmát. A legnyilvánvalóbb változás az újdonsült Defy tulajdonos életében az, hogy nem kell vigyáznia a PDA-jára. A gordzsüsz diszpléj gorilla glass mögé került, mindenféle karcnak és ütésnek ellenáll. Az IP 67-es katonai szabvány garantálja hogy a készülékházba semmilyen szemcseméretű por nem juthat be, és hogy egy méter mélyen legalább fél órát pihentethetjük a készülékünket a víztükör alatt, nem kell tartanunk a beázásoktól. Ettől persze még nem kell hogy megremegjen a lábunk, de ha szembesülünk a tudással amit ebbe géptestbe zártak, akkor már indokolt egy elismerő “ejha”  felszabadulása. Felszabadító ugyanis tudni, hogy nem kell kompromisszumokat kötni semmilyen téren, és a PC-s Apple user már észre sem veszi tán évek múltán, hogy milyen rabigába hajtja fejét szeretett telefonja kiszolgálása érdekében. Mikor elkezd lassulni a készülék a kaliforniai anyavállalat által ráerőltetett újabb és újabb oprendszerek és alkalmazások súlya alatt (nem csoda, fele akkora órajellel mint a defy procija), és végül könnyek közt megválsz tőle, akkor tűnik fel hogy soha többé iTunes (!) tudsz zenéket másolni, törölni, szabadon kommunikálni számítógépekkel WLAN, USB, vagy bluetooth kapcsolaton keresztül egy egyszerű böngészőből, más telefonokról közvetlenül és őszintén szólva a kivitelbe és a csomagolásba se kötne bele senki, aki nem használt sokáig Apple termékeket. Puritán, egyszerű, és villámgyors, és eddig ismeretlen szabadságot mellékelnek hozzá :) Aztán már csak az árát kell összevetni a hasonló tudású iPhone 4-gyel, majd be kell tenni a tengerbe úgy tíz percre mindkettőt (mellé tehetsz egy csúcskategóriás Samsungot vagy HTC-t is) és meglátjuk melyikkel fogod posztolni FB-ra vagy Google+ra a rögtönzött kis teszt eredményeit. Apropo, hadd ne én elemezgessem tovább nyilvánvaló elfogultságomban a masinát, teret engedek profi tesztereknek inkább:

http://pdafanclub.com/index.php?option=com_content&view=article&id=1492:a-porvihar-es-az-aradas-kiralya-motorola-defy-teszt&catid=87:motorola&Itemid=43

http://mobilarena.hu/teszt/motorola_defy_ez_aztan_dofi/bevezeto_tartozekok.html

http://androidarena.hu/2011/01/motorola-defy/

http://www.telefonguru.hu/keszulekek/teszt_Motorola_DEFY.asp

Motorola Defy iPhone 3G Motorola Defy iPhone 3G

Motorola Defy iPhone 3G